KÖZLEKEDHETÜNK A MOZSGÓ – ALSÓHEGYET ÖSSZEKÖTŐ ÚTON
A Mozsgót Alsóheggyel összekötő út építéséről folyamatosan beszámoltunk. Örömmel tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a szakhatóság által hivatalosan is átvételre került, megkaptuk a használatba vételi engedélyt.
Nem sok település dicsekedhet azzal, hogy az anyatelepülést és a szőlőhegyet aszfaltozott út köti össze. Több mint 100 éves hiányt tudtunk pótolni. Nagyon fontosnak tartjuk, a külterületen élők integrálását; érezzék, hogy Mozsgóhoz tartoznak.
Többekben kérdés merült fel az elhúzódó átadás miatt, most szeretnék erre választ adni. 2019. telén felkerült az első aszfaltréteg. A tavaszi bejárás során minőségi kifogások merültek fel, melyek a nem rendeltetésszerű használatból és építési hibákból adódtak. Megállapítást nyert, hogy plusz rétegre van szükség, melynek anyagi fedezete a pályázatból már nem finanszírozható. A felmerülő plusz költséget a kivitelező és Mozsgó önkormányzata közösen állta.
2020. szeptember hónapban újabb 4 cm aszfaltréteget terítettek az útra. A kivitelező a földmunkákat is elvégezte, elegyengették az árok melletti partszakaszt. Kijelenthetem, hogy az út elkészült. Kellemes látványt nyújt a természeti környezetben kanyarogva.
Az elkészült út 90 %-ban a személyforgalmat szolgálja. Az óvodába, iskolába, munkahelyre napi szinten ingázók már használták. Egy teherforgalomra alkalmas minőségű út készítése 300-400 millió forintba kerülne, ez nem az. Ezért csak 5,5 tonna alatt lehet terhelni. Magasságkorlátozó táblákat helyeztünk ki, hogy a 3 méternél magasabb gépjárművek, kamionok ne tudjanak behajtani. Kisebb traktorok, földmunkagépek beleférnek a súlykorlátozásba.
Kérem a Tisztelt Lakosságot, hogy tartsák be a szabályokat! Tervezzünk hosszú távra!
Képviselőtársaim és magam nevében kívánom, hogy örömmel használják!
Kovács Zsolt Vilmos
polgármester