Mozsgói Kakasfesztivál

„HA MOZSGÓI A KAKAS, ÜSSED, NEM LESZ MAJD NYAKAS!” LENGYELTÓTI JÁNOS

A kakasütés története

A Kakasfesztivál története

7.Mozsgó Kakasfesztivál Képek

2024 2023 2022  2021  2020  2019  2018  2017  2016  2015  2014  2013

 


2024

 


2023

Sokan érdeklődnek a kakasfesztivál iránt, ezért szeretném Önöket tájékoztatni arról, hogy az idei évben miért nem tartjuk meg ezt a nagysikerű rendezvényt.

Az újságban már többször olvashatták, hogy a fesztivál területén nagy mértékű fejlesztéseket fogunk végezni. A pályázatot már megnyertük, az összeg a rendelkezésünkre áll. Viszont a közbeszerzési eljárás lefolytatása után lehet csak az építkezést elkezdeni. Mivel nem tudtuk, hogy mikor lesz döntés és mikor indul a beruházás, nem lehetett előre tervezni. A fesztivál szervezését ugyanis már január hónapban meg kell kezdeni. Ezért úgy döntöttünk, hogy a 2023. évben nem rendezzük meg a kakasfesztivált. A jövő évben természetesen, a már megszokott színvonalon, a legnagyobb erőbedobással, megtartjuk!


2022

 

 


 

2021

 

A kialakult járványhelyzet miatt a Kakasfesztivál a 2021-es évben elmarad.

 


2020. Július 4-én Karantén Kakasfőzés.

Szombaton reggel, a megszokotthoz képest kicsit később gyulladtak a tüzek a portákon, kisebb-nagyobb társaságok jöttek össze, és megtelt a levegő pörkölt illattal.
Hazajöttek a családtagok, megjöttek a vendégek igazi közösségi eseménnyé alakultunk.
Vendéget is fogadhattunk ebédre, megtisztelt minket Nagy Csaba országgyűlési képviselő, Kovács Zsolt Vilmos polgármester társaságában.
Sajnálatát fejezte ki, hogy a fesztivál elmaradt, jó közösség építő ötletnek tartotta a házi kakasfőzést.
A képek tanúsítják a jó hangulatot, a kreativitást, a csapatmunkát és bizonyítják, hogy fontos számunkra a Kakasfesztivál.
 

    

    

    

    

Fotók: Ken Owen 

 

2020. ÉVI MOZSGÓI KAKASFESZTIVÁL ELMARAD

 

Kedves Vendégeink!

Köszönjük a biztató szavakat, a szűnni nem akaró érdeklődést, de sajnálattal tudatjuk, hogy az idei KAKASFESZTIVÁL ELMARAD.

A koronavírus-járvány miatt a szabadtéri rendezvények megtartásának időpontja bizonytalan. A MOZSGÓI KAKASFESZTIVÁL előkészületi munkáit nem tudjuk elkezdeni. A testület és a szervező bizottság döntése értelmében ebben az évben nem rendezzük meg a méltán híres fesztivált.

Jövőre találkozunk!

Kovács Zsolt Vilmos polgármester

 

 

 


2019. JÚLIUS 06-07. 9. MOZSGÓI KAKASFESZTIVÁL

Jelentkezési lap

 


2018. JÚLIUS 07-08. 8. MOZSGÓI KAKASFESZTIVÁL

Jelentkezési lap

 


 


 

 

 

 

2017.JÚLIUS 08-09. 7. MOZSGÓI KAKASFESZTIVÁL

  

  

  

Jelentkezési lap


Kakasfesztivál 2016

EGYSÉGBEN AZ ERŐ

A 2016-os év újabb jelentős mérföldkövet jelent az immáron hatodik ízben megrendezésre kerülő Mozsgói Kakasfesztivál életében. A szervezőket az elmúlt évek során elkönyvelt számos sikertörténet arra ösztökélte, hogy egész hétvégét betöltő rendezvénnyé bővüljön a fesztivál.

Idén is három fő programelem köré csoportosultak az események:

A Kakasfőző-versenyen 37 csoport vetette össze szakácstudományát, az eddigi években megszokott kakaspörkölttel szemben most bármilyen ételt készíthettek a rendelkezésre álló kakasból. A zsűri a nevezők közül a Cottage & Cuisine Szigetvárról érkező csapatának „Falusi kakaspörkölt zöldfűszeres túróval töltött cannellonival, kézműves, kapros gyökérkenyér és burgonyás tönkölyvekni ízelítővel” elnevezésű-, csodálatos módon tálalt kakasos ételkölteményét tüntette ki első helyezéssel.

A versenyen kívül meg kell említenünk, hogy a szervezők főzőcsapatának „Igazi, hamisítatlan Mozsgói Kakaspörkölt”-je, közel félszáz adag kimérését követően, az utolsó kanálig elfogyott, és nem kevésbé jelentős személyiségek, mint a fesztivál sztárjai közül többen is dicsérő módon tettek róla említést közösségi oldalukon, illetve a vendégkönyvünkben.

                             Oláh Gergő hivatalos facebook oldalán megjelent sorok:

                          „Mozsgó!

                                Kakasfesztivál!

                                  Vagány közönség!

10 pontos kakas pörkölt nokedlivel!”

A cserépkakast hosszasan elnyúló próbálkozásokat követően 38. nevezőként Pettendi Miklósnak sikerült leütni. A tömeg hangját és hangulatát szavakkal le sem lehet írni, ez a programelem nem véletlenül alappillére a fesztiválnak, melynek izgalmait ezúton is Bencze Balázs fokozta.

Az idei év kakasainak viadalában falunkbéli Szijártó Krisztián maradt talpon, így 2013-as győzelmét sikerült megismételnie.

A festői környezettel megáldott futballpályánk méltó helyszínt teremt évről évre a kakasfesztiválnak, és elegendően nagy teret biztosít ahhoz, hogy több funkciót is betöltsön. A pályán kaptak helyet  - a hagyományőrzés jegyében - az új elemekkel bővült népi játékok és a kézművesek vására.  A wurstlisok terepe, a már megszokott módon, a régi céllövölde helyszíne volt. A focipálya alatti területen található nagyszínpadon és a bejáratnál felállított kisszínpadon léptek fel az előadóművészek, közöttük került kialakításra a kakasütés számára berendezett szalmabála kör, a gyermekfoglalkozások pedig a fák árnyékában zajlottak.

Kedves háziasszonyunk, Gaják Petra hatodik alkalommal is profizmusáról tett tanúbizonyságot, kellemes hangjával könnyeden kapcsolta össze a különböző programelemeket, és kisebb interjúkkal színesítette a palettát. Fazekas Orsolyával, a Baranya Megyei Értéktár Bizottság beszélgetett arról, hogy tavalyi év során a Mozsgói Kakasfesztivál hetedikként vált a Megyei Értéktár részévé.

 

SZÍVVEL, LÉLEKKEL, EGYÜTT, KÖZÖS ERŐVEL…

Ezen a fantasztikus drón-felvételen az emberi tömeg által kirajzolt kör tökéletesen szimbolizálja azt az egységet, mely a mi kakasfesztiválunk legnagyobb erényét jelenti. Azt, hogy az emberi összefogással hegyeket lehet mozgatni, egy összeszokott csapattal, és sok-sok segítő munkáskézzel, akik szívüket, lelküket beleteszik a feladatba, létrejöhet egy ilyen nagyszabású rendezvény, ami méltón válhat a falu büszkeségévé.

Szívből örülünk, hogy az egész Dél-dunántúli Régióból, de még külföldi országokból is nagyon sokan jöttek el hozzánk Mozsgóra, és velünk együtt lettek részesei a kakasfesztivál közösségi élményének!

Neiczer-Győri Zsuzsi

További képek

 


 

2016.JÚLIUS 09-10. 6. MOZSGÓI KAKASFESZTIVÁL

kakasviadal:

Kakasütés:

Jelentkezési lap

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2015 Kakasfesztivál 

Köszönet

5. alkalommal rendeztük meg a kakasfesztivált. Minden rendezvény után értékeltünk, levontuk a következtetéseket, vártuk a visszajelzéseket. Az első év a tapasztalás éve volt, a második évtől tudatosan alkalmaztuk a megszerzett tudásunkat, a harmadik kakasfesztivált már külső segítség nélkül oldottuk meg, a negyedikbe új programelemeket építettünk be, és következett az ötödik, a mostani.
Hosszú előkészítő munka vette kezdetét már február hónapban, meghatároztuk a főbb programelemeket,  a költségkeretet. Lefoglaltuk az előadókat, felkértük a néptáncegyütteseket, kézműveseket, a műszaki és technikai háttérért felelős vállalkozásokat. Márciusban már kihelyeztük a figyelemfelkeltő óriásplakátokat. Majd a elindult a sziszifuszi szervezési folyamat, hiszen "az ördög a  részletekben rejlik".
A rendezvények jellemzője, hogy egyszeri, megismételhetetlen, olyan mint egy színházi előadás. Amikor a "néző" bemegy az előadásra, maximális élményt vár, így a felmerülő hibákat azonnal, menetközben kell megoldani.
A 2015. évi kakasfesztivál legfőbb jellemzője az "amatőr" rendezői gárda profizmusa, a hibák észrevétlen kijavítása, a mosoly, segítőkészség, a kiegyensúlyozottság volt. Ezt bizonyították a visszajelzések, és saját belső értékelésünk. Megtiszteltetésnek éreztük, hogy  részesei lehettünk a szervezői, rendezői folyamatoknak. "Mi nem dolgoztunk, hanem hasznosan töltöttük el a szabad időnket." - ahogy egyik egyesületi tagunk válaszolt arra a kérdésre, hogy miért vesz részt a munkában?
            Köszönjük, hogy közreműködhettünk, hogy Mozsgóért dolgozhattunk.
                                                                                                                         Puskásné Horváth Éva
                                                                                                                       Mozsgóért Egyesület elnöke

 

Köszönet az önkormányzat dolgozóinak a hónapokon át tartó előkészítő munkáért, a rendezvény helyszínének felépítéséhez, majd az eredeti állapotába való visszaállításáért.
A Mozsgóért Egyesületnek javaslataiért, ötleteiért, a rendezvény lebonyolításáért.
Köszönöm a mozsgói intézmények és szervezetek együttműködését, az ovisoknak, iskolásoknak, szüleiknek, felkészítő pedagógusoknak a munkáját.
Köszönet a támogatóknak a felajánlásokat, reklámozást, népszerűsítést.
Köszönöm a fesztivál háziasszonyának a profizmusát, Mozsgóhoz való ragaszkodását.
Köszönet azoknak, akik szabadságukat úgy időzítették, hogy részt vehessenek szervezőként, látogatóként a kakasfesztiválon.
... akik a vendégeket fogadtak, akiket büszkeséggel töltött el, hogy MOZSGÓIAK.
... akik velünk együtt játszottak, buzdítottak, kakast főztek, kakast választottak, kakast készítettek, kakast ütöttek.
... akik irányítottak, ápoltak, zsűriztek, vendégeket fogadtak, fellépőket kísértek, vetítettek, fotóztak, hangosítottak.
            KÖSZÖNET ÉS TISZTELET MINDAZOKNAK, AKIK MUNKÁJUKKAL, ODAADÁSUKKAL
            HOZZÁJÁRULTAK A RENDEZVÉNY SIKERÉHEZ.
                                                                                                                                         Kovács Zsolt 
Polgármester
  
Fotó: Horváthné Balog Beatrix
 
A kakasütés hagyományára épülő Mozsgói Kakasfesztivál rendezvény az elmúlt öt év alatt számos programelemmel bővült. A már második alkalommal meghirdetett kakaspörköltfőző-verseny egyre népszerűbb. A térség több települése is képviseltette magát, jobbnál jobb csapatnevekkel találkoztunk (Felső Turbék Szőlőhegy Kápolna környéki borbarátok, Tűzkakasok, Kakast+főző tyúkok ....)  Miután mindenki elfoglalta a főzőhelyét, és átvette a kakasokat, jött az igazi munka. Az idén egy kicsit változtattunk a szabályokon, a szakmai zsűri folyamatosan járt a versenyzők között és figyelemmel kísérte az előkészületeket, a főzési folyamatot. A nagy meleg ellenére mindenki hősiesen bírta a kiképzést.
            Az öttagú zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen igazi próbatétel volt megkóstolni ennyi finomabbnál finomabb ételt. – A zsűri elnöke Kaba Lamine mesterszakács,  zsűritagok Bite Orsolya a Made in Pécs szerkesztőség tagja, Lázár Henrietta vendéglátó szakoktató, Balogh Csaba a Zsolnay Étterem vezetője, Németh Zoltán "Zozó" az Ízes Magyar Csemege, Szendvics és Tejbár üzlettársa volt. –Találkoztak, találkoztunk mindenféle ízvilággal, rafinériával, titkos összetevőkkel és jobbnál jobb köretekkel. Családias hangulat, szimpatikus zsűri és csapatmunka jellemezte az idei versenyt.
            A harminc egynéhány csapat mellett a mozsgói nyugdíjasok megfőzték a Mozsgói igazi, hamisítatlan kakaspörköltet, melyet bárki megkóstolhatott.
            Köszönjük mindenkinek, aki részt vett ezen a színvonalas rendezvényen, valamint hozzájárult munkájával a sikerhez. 
Bege Amália
programfelelős

 

Egyed József által készített fotók

 Fotó:Egyed József 


Horváthné Balog Beatrix által készített fotók

  

Fotó: Horváthné Balog Beatrix

Versenyzőként

Hogy milyen is volt a Kakasfesztivál? Jó. Kicsit bővebben? Nagyon jó. Én kakasként indultam idén is a megmérettetésen, már reggel heves lázban égve az izgalomtól. Szép volt az idő reggel, szép sorjában gyülekeztünk mi, győztesjelöltek. A mozsgói legények közül  a versenyen indult Zákányi Balázs, Schludt Dominik, Séllei Benjámin, Fónai Zoli, Légrádi Krisztián, Németh Tibi, továbbá jómagam. A versenyen egy pécsi és egy sellyei fiú indult még, Kamu Levente és Bíró Sándor. Őket nem ismertem, de kellemesen csalódtam bennük.
            Elsők között érkeztem, ehhez képest nagyjából fél óra múlva megérkezett az utolsó kakas is. Mikor ez megtörtént, megkerestük vezetőnket, Jusics Zsoltit, átöltöztünk népviseletbe, majd a zenészekkel kísérve elindultunk a faluba ébresztőt fújni. Végigmentünk a főutcán, megjártuk az Árpád -, Kassai-, Petőfi-, Mátyás király és Pozsonyi utcákat, közben a lakók tudtára adva, hogy itt vannak 2015 kakasai. Mire visszaértünk a pályára, meglehetősen jó hangulat és derültség ütötte fel a fejét a kakasok között. A lovaskocsiról leszállván felültünk a Hali-galira, amit több-kevesebb sikerrel abszolváltak a jelöltek. :D
            Délután egy órakor bemutatkozás következett a színpadon, ahol mi kakasok egy-két mondatban bemutatkoztunk, majd kettőkor kezdetét vette a verseny. Én a négyes pályán kezdtem meg szereplésem, ahol bálák közt kellett szlalomozva végigtolnom egy kislabdákkal megrakott talicskát. A feladat nehezebb volt mint amilyennek látszott, két pontot el is vesztettem a megszerezhető tízből. A következő feladat a mumusom volt, a kukoricamorzsolás. Idén sem szerettem meg, jól leszakította a bőrömet a kezemről.
A szódával célba lövés is nehezebb volt a látszatnál, a víz nem igazán akart elmenni a kupakokig, amiben a lelövendő dió volt. Itt mások sokkal jobbak voltak nálam. Negyedik állomásom a csutaépítés;  kukoricacsutákból kellett öt szintes piramist építeni. Itt a remegős kezűek nem voltak előnyben, továbbá az adta a nehézséget, hogy egy csuta értelemszerűen nem szabályos alakú, itt-ott vékonyabb-vastagabb.
Ötödik állomás: a mákdarálást. Úgy gondolom, ez senkinek nem okozott nehézséget, mindenki a maximum pontot tudta szerezni. Hatodik állomás a kukorékolást… ez egy nagyon szubjektív pontozású versenyszám, szívesebben láttam volna pl. a hébérezést. Hetedik állomás: válogatás. Egy nagy tálban össze volt keverve három különböző színű bab, ezt kellett szétválogatni egy csipesz segítségével. Egy volt a fontos: ne kapkodj! Azzal csak még hátrébb kerülsz. Hála Istennek sikerült a nagy részével megbirkóznom.
A 8. állomás a „Dobd át a tojást a kakasfejen” c. volt, ahol Orbánné Matus Erzsébet tanárnő volt a felügyelő, nagyon jól esett találkoznom vele újra. A befejező állomásomnál Móni néni várt, aki felkötötte a versenyzők derekára a madzagot, ami végén egy krumpli lógott. Ennek a krumplinak a segítségével kellett egy tojást – ami egy gyufásdoboz volt – elütögetni a 2 méterre lévő célig. Sikerült megcsinálnom. Állítom, ez volt a legviccesebb feladat az összes közül.
            A bírák – Hajdú Szilvia iskolaigazgató vezetésével – összeültek megvitatni, hogy ki az a négy versenyző, aki a legtöbb pontot szerezte, így esélye marad a 2015 Kakasa címre.
Bíztam benne, hogy ott lehetek, de a megérzésem sajnos igaznak bizonyult, nem sikerült elég pontot gyűjtenem.
            Gratulálok a győztes Zákányi Balázsnak, megérdemelte, hogy Ő legyen 2015 Kakasa. A szervezésel meg voltam elégedve, a bírák korrekten értékelték a feladatokat. Összességében egy jó társaság gyűlt össze, remek programmal, vidámsággal, derűvel. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

Kovács Gábor

 

  
 

Fotó: Horváthné Balog Beatrix


2015.Július 04. 5. Mozsgói Kakasfesztivál

 


Kézművesek,vásári és egyéb árusok, jelentkezése csak - EMAILBEN

mozsgokonyvtar[at]gmail[dot]com - címre


 

Jelentkezési lap


2014. évi Mozsgói Kakasfesztivál

Kakasfesztivál Képes Beszámoló 2014

  

Ébresztő! Kakasok versenyre fel! Ébresztő a  Somogy Zenekar közreműködésével. A legigéretesebb kiskakas címért küzdöttek meg a gyerekek

  

  Első alkalommal rendezték meg a kakasfőzőversenyt. 38 csapat, csaknem félezer résztvevővel főzte meg kakasát

Délelőtti megnyitó Götz Attilával és  Puskásné Horváth Évával. Kovács Zsolt megnyitója a rendezvény háziasszonyával, Gaják Petrával

Kakas fresko, kakas pingálás alkotásai a buszmegállóba. EccPecc Mesezenekar fellépése

  

Kakasok kakasai küzdenek. Kakasütés 100 éves hagyomány szerint

A fözőverseny zsűrije:
Szabados Zoltán, Perecz László
Sajgó Ferenc, Gelencsér Nikolett
Győri Sándor, Molnár Teréz 

 

  

Tanac Néptáncegyüttes. Akik jól lakattak bennünket: Szabados Zoltán, Perecz László, Götz Csaba, Sánta Róbert

 

VARGA VIKTOR

 

PÉTER SZABÓ SZILVIA

 

KASZA TIBI

 

 

 



2013. évi MOZSGÓI KAKASFESZTIVÁL

Harmadik alkalommal került megrendezésre a Mozsgói Kakasfesztivál. Kis falunkra több mint 5000 látogató volt kíváncsi, köszönhetően a színvonalas programoknak, a jó időnek és a kialakított helyszíneknek.

      

Janicsák Veca, Baricz Gergő és a Groovehouse gazdagította a Mozsgón fellépő sztárok névsorát. De volt kakasütés, a kakasfesztivál legrátermettebb kakasának választása, festőverseny, népek tánca, fergeteges tűzijáték, Tajti bál, óriás kivetítő ...kapkodjuk a fejünk, ember legyen a talpán, aki mindent fel szeretne sorolni, ami ebben a színes fergetegben megtalálható volt.

      

Kezdhetném azzal a bizonyos szombat reggellel, amikor látványosan felbolydult a falu, és benépesült a focipálya. De úgy gondolom, ez a kakasfesztivál már egy évvel ezelőtt elkezdődött, amikor először eszükbe jutott a szervezőknek, hogy jövőre még jobban, még színvonalasabban csinálják. Sok idő telt el, telefonbeszélgetések, fellépő választás,… bálacipelés, sátorállítás és jó időért imádkozás. Bár hűvös reggel volt, az ég felhőtlen, - hogy ennyien vágytak a sikerre -  mellénk állt az időjárás is. A délelőtt főleg a gyerekeké volt. Játszhattak a népi játékokkal, kifesthették a polgármester kerítését, kipróbálhatták magukat a kiskakasok versenyében, szalmadíszeket, kakasbábot, karkötőt készíthettek.

  

Felléptek a mozsgói óvodások és a hangulatunkat fokozták a Levendula Közösségi Ház kakasos jelmezei. A Varga Banda Társulat óriás bábjai és gólyalábas előadói mosolyt csaltak arcunkra, de ezzel nem volt vége, csillámtetoválás, lufihajtogató bohóc, ugrálóvár is a kicsik rendelkezésére állt, akinek pedig még ez sem volt elég, homokképet készíthetett, pónikon hajtott fogaton lovagolhatott. Ha végignéztünk, bizony boldog gyermekarcok, önfeledt kislányok és kisfiúk szaladgáltak mindenhol, igazolva azt, hogy jó gyereknek lenni, jó volt itt lenni Mozsgón!

  

Délután komolyabb vizekre eveztünk. Kovács Zsolt, Mozsgó község polgármestere, köszöntőjében a kakasfesztivál létrejöttéről mesélt. Kiemelte, hogy a kakasütés ősi hagyománya köré szerveződtek a programok, melyekre tavaly 2500 ember volt kíváncsi. Elmondta, hogy a népi elemek mellett a szórakoztatásra is törekszenek. Szeretné, a mozsgóiak számára is elérhető közelségbe hozni a sztárokat. A programok és a színvonalas előadók a környékbelieket is vonzzák, akik aztán elviszik jó hírünket, - mondta, - így egyre többen lesznek kíváncsiak ránk. Mindez azt mutatja, hogy jó úton haladunk, az elmúlt három év sikereit a kakasfesztivál jól reprezentálja. Szeretné, ha minden falubeli érezné a fejlődést és a sikert, amit együtt hoztak létre.

Már izgatottan vártuk a mozsgói kakasválasztást, ahol a fiúk kipróbálhatták ügyességüket kukoricamorzsolásban, birkózásban, favágásban, tojás célba dobásban.

                  

Végül győzött a legjobb, Várdai Péter büszkén viselheti a Mozsgó kakasa címet egy éven keresztül.

Majd kakasütés következett, nyertes Hamzai Péter.

        

Magyar, sváb, horvát, bunyevác és macedón néptáncokkal ismerkedhettek a nézők. Majd következtek a hastáncosok, akik minden férfiszívet megdobogtattak. 

  

Gaják Petra rádiós műsorvezető profi szintű konferálásával, az új modern színpaddal, és a lelkes előadókkal egy színvonalas műsort kaptunk, amellyel bármelyik neves fesztiválon megálltuk volna a helyüket. A nap végére pedig a lenyűgöző tűzijáték tette fel a koronát. Felnézve az égre, a felettünk robbanó fényjátékra, igazán büszkék lehettünk, hogy itt lakunk, hogy Mozsgóiak vagyunk, mert ezek a szikrák a mi tiszteletünkre ragyogtak.                                                                                                                                      

A kakasfesztiválról az m1 stábja is tudósított július 8-án a Híradó Nyár című műsorában, aki lemaradt róla, az adást megnézheti az alábbi linken:

http://videotar.mtv.hu/Videok/2013/07/08/16/Hirado_Nyar_2013_julius_8_.aspx

Kakasütésről készült videók 2013:

„HA MOZSGÓI A KAKAS, ÜSSED, NEM LESZ MAJD NYAKAS!” Lengyeltóti János

  

A képre kattintva nagyítható

MOZSGÓI KAKASFESZTIVÁL TÖRTÉNETE

Kovács Zsolt polgármester megnyitja a rendezvényt, 2012

A Mozsgói Kakasfesztivált 2011. évben Kovács Zsolt polgármester    javaslatára rendeztük meg elsőízben a mintegy 150 éve élő kakasütés népszokására fűzve fel a programokat. A programnak  régi hagyomány az alapja, melynek során a legényeknek egy nyakig földbe ásott élő kakast kellett agyonütniük bekötött    szemmel. Ezt a hagyományt az itt élők hosszú időn keresztül megtartották, a falunapok egyik kiemelkedő eleme volt.

 

Kakasütés, 2012

A kakasfesztiválon természetesen már egy cserép helyettesíti a kakast, de a közönség vidám biztatása mellett ütik le a kakas fejét. A fesztiválon nem ez az egyetlen vetélkedő, hiszen a vállalkozó kedvűek tréfás feladatokon keresztül mérhetik össze erejüket, ügyességüket, ringbe szállnak a Dél-Zselic Kakasa kitüntető címért.

A parádés és bámulatos színekben pompázó, vagy éppen napot ébresztő hanggal rendelkező kakasok a kakas szépségversenyen indulhatnak.

 

Hordólovaglás, 2012

A kakasütés ma is élő népszokás. Napjainkban míves kerámiakakas a „főszereplő”. A Mozsgói Kakasfesztivál nemcsak a településen élők számára teszi lehetővé ezt a társadalmi szokás továbbörökítését a felnövekvő generáció számára, hanem a népes idelátogató közönség életébe is beépül ez az érték. Ezt elismerve a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Kulturális Bizottsága 2011. évben a mozsgói kakasütés örökség-elemet Baranya Szellemi Kulturális Örökség részévé fogadta.

 

Kakasviadal, 2012

A rendezvény fő célja a népi hagyományok bemutatása, értékközvetítés, közösségépítés. Nemcsak a helyben élők, de a kistérségből, a régióból, az ország más részeiből érkezőknek is bemutatjuk azon értékeket, melyeket mi is örökbe kaptunk.

 

Népi játékok, 2012

 

Néptánc bemutató

 

KAKASÜTÉS TÖRTÉNETE

A kakasütés különböző alkalomkor előforduló népszokás, amelynek során egy vagy több kakast öltek meg. Ismeretes a farsang, a húsvét, a lakodalom, az aratás hagyományában. A szokás menete helyenként változó volt.

A kakasütés Mozsgón, ősi, hagyományos népszokás. Régen húsvét másnapján, tavaszünnepi játék volt. A falu legényei összeálltak, s megvették a falu legszebb kakasát, majd húsvét első napján délidőben végigjárták a házakat és köszöntőt mondtak, melynek során meghívták a ház gazdáit a holnapi „létánia után a kokasütésre”, valamint pénzt gyűjtöttek, melyből megvették a falu legszebb kakasát. Számba jött a taraj élénk pirossága, a tollazat mély rozsdavörössége s a farok tollak ívesen hajló, mélyzöldkékes ezüst zománcú ragyogása. Az érces hang, erős sarkantyú s maga a deli, izmos nagyság.

Húsvét hétfőn délelőtt az ifjúság megbízott tagjai rendbe tették a templomtér kakasütésre kijelölt területét, megásták a 40x40x40 cm-es gödröt, kijelölték a 10 m átmérőjű kör szélét. Délután a falu apraja-nagyja ott szorongott a kakasütés színhelyén. A papírszalaggal feldíszített kakast úgy beásták az elkészített gödörbe, hogy csaka  feje állt ki a nyakával. Az áldozat rémülten pillogott körbe. A játékvezető legény „eladó a kakas!” felhívással ütésre toborozta a legényeket. A jelentkező a pénzgyűjtő kalapjába bedobta a megállapított összeget.

  

Zsákban futás, 1974 – háttérben Lengyeltóti János

A két felelős bíró a jelentkezőknek szorosan bekötötte a szemét, kezébe adta a cséphadarót és jól megforgatta. Az eleresztett legény a körben forgott és a közönség bekiabálására próbálta ütni a kakast: Üss!...Üss! Ne üss!...Ne üss!...Rám hallgass! Ne üss!... Ütni csak egyszer volt szabad. A kakas fejét eltaláló legény diadalmasan emelte magasra a zsákmányt. Ő volt a nap, az év hőse, az esti bál első legénye. A nyertes legény – ha volt szőlőjük – húsvét keddjén meghívta barátait, s a nyeremény pörköltként került az asztalra.

A harmincas években a népszokás ily módon való gyakorlását betiltották, az élő kakas helyett lyukas fenekű fazekat ütöttek a legények, majd később üres virágcserepet. A játék a negyvenes években szünetelt, majd 1948-ban Lengyeltóti János javaslatára az Almásmenti juniális keretében a játékot hagyományteremtő céllal felújították.

A Juniális programjai között szerepelt lepényevés, zsákban futás, rúdmászás, kötélmászás, népi együttesek fellépése, motoros bemutató és verseny, kiállítások és természetesen a kakasütés.

  

Rúdmászás, 1975

  

Lepényevés, 1999 – a játékot vezeti Hajdú János

Felhasznált irodalom:
Magyar Néprajzi Lexikon (szerk. Ortutay Gyula). 2. kötet. Bp.: Akadémiai Kiadó, 1979. p. 708.
Lengyeltóti János: A Mozsgói „Kazaliczky Antal” Művelődési Ház nyári munkája. In: Baranyai Művelődés. 1977. 4. szám. p. 77-83.
Lengyeltóti János: Mozsgó múltjából (összeáll. Puskásné Horváth Éva, Varga Zoltán). Mozsgó: Önkormányzat, 2010. p. 141-145.