ÓVODÁSOK TÉLBÚCSÚZTATÓ ÜNNEPSÉGE

Az idei évben is mindent megtettünk a gyerekekkel, hogy elkergessük a hideget és jöjjön a várva várt Tavasz! A tél viszont gördített néhány akadályt elénk, mielőtt végleg elvonult, bárányhimlő formájában. De mi nem hagytuk magunkat, és ha kissé késői időpontban is, de sikerült a megvalósítás. Gyakoroltuk a táncokat, bár nem volt egyszerű, mert mindig hiányzott néhány kisgyerek. A dajka nénik munkájának köszönhetően gyönyörű katicabogarakká változtak a gyerekek.
A körülményekhez képest, nagyon jól sikerült minden. A művelődési ház újra megtelt, mindenkinek köszönet, aki jelenlétével megtisztelte és támogatta rendezvényünket. A gyerekek ügyesek voltak, jól érezték magukat, finom szendvicsek és finomabbnál-finomabb sütemények közül válogathattak, a szülőknek köszönhetően. Eddig soha nem látott létszámú jelmezes sereg töltötte be a termet, büszkén vonultak körbe a vendégek örömére és a mikrofon sem volt idegen számukra. A játékok után a későbbiekben még szóló produkciókat is hallhattunk, valamint következett a gyerekek kedvence, a szétdurranó lufikból hulló „konfettieső”. Eközben folyamatosan fogytak a tombola jegyek, olyannyira, hogy el is fogyott az összes. Valószínűleg a sok-sok nyeremény csábította vásárlásra a vendégeket. Köszönjük a támogatást, rengeteg felajánlás érkezett. Örülünk, hogy ilyen sok jólelkű ember vesz körül bennünket, akiknek öröm, ha másoknak örömet szerezhetnek.
Szeretném megköszönni a szülői közösség munkáját, akik évről évre szorgoskodnak a gyerekek érdekében és örülnénk, ha a többi szülő is kedvet kapna, látva a gyerekek örömét.
Várunk mindenkit jövőre is!
 
TOMBOLA FELAJÁNLÁSOK
Szentpál és Pirbus család; Győri család; Tógazda Halászati ZRT; Gyurán János - Kastélyellátó KFT – Csertő; Fisli Zsuzsa és párja – Csertő; Ifj. Götche Viktor; Gajákné Peszmeg Mária; Mozsgóért Egyesület; Szigetvári Szuzuki Autóház; Patkó Menyhért – vállalkozó Csertő; Marosics József – Bolt és Kocsma KFT. – Csertő; Fodor Viktória – Csertő; Szigetvári Gyógyfürdő; Adria Üzletház; Fekete László Vállalkozó – Szigetvár; Kovács Optika – Szigetvár; Hegedűs Család – Szulimán; Garai család; Bagó család; Várdai Tamás és családja; Mohó Erika és családja; Kovács Ricsi és családja; Veriga Lajos és családja; Almáskeresztúri Önkormányzat; Tokovics család; Marianna Világa virágbolt; Óvoda dolgozói; Szigetvári Tesco Áruház; Roma Kisebbségi Önkormányzat – Mozsgó; Patak család; Viljovácz Tünde; Kis Sándor és családja; Pupák Pék KFT. ; Szentlászlói Szikvíz Üzem
Gulyás Csabáné óvodavezető