MOZSGÓI EGÉSZSÉGNAP

Vérnyomásméréstől a szépségápolásig

Idén nyolcadik alkalommal rendeztük meg az egészségnapot. Az eddigi évek tapasztalata azt mutatta, hogy az emberek szeretik, ha a megszokott szolgáltatások elérhetők, de azért legyen egy kis újdonság is. Ezért az idei évben is voltak egészségügyi szűrések (vérnyomás és vércukorszint mérés, testzsír és testtömeg mérés), köröm- és hajápolás tanácsadással, látványfőzés (természetesen tiszta egészséges alapanyagokból). Kaba Lamin mesterszakács isteni finom salátát készített kecskesajtból és paradicsomból, majd sonkába és medvehagymába tekert grill sajtot, pirított burgonyával és ecetes gombával tálalt. A kóstoló után, még falatozhattunk a házi készítésű ételekből, melyet az Egyesület tagjai hoztak (egészségesek és nagyon finomak voltak). Most először lehetett részt venni véradáson, melynek nagy sikere volt. Jelezték is a Vöröskereszt munkatársai, hogy milyen sokan éltek a lehetőséggel, mindkét székben folyamatosan ültek és várakoztak. A kényeztető masszázson is volt forgalom, nem sok idő maradt pihenésre a szakembereknek. A gyerekekre is gondoltunk, a piciknek játszósarok, nagyobbaknak kézművesedés, csillám tetoválás és arcfestés. A művelődési ház udvara is megtelt iskolás gyerekekkel, pedagógusokkal, zsibongással és jókedvvel. Bemutatkozott a Közösségi tankert, rajzolhattak álom kerteket, volt hullahopp verseny, ping-pong, párnacsata bekötött szemmel, kerékpár ügyességi verseny, kincskereső játék, melyben az elrejtett kokárdákat kellett megtalálni. Egy kellemes délutánt töltöttünk el együtt beszélgetéssel jó társaságban.
 
Köszönetet mondunk önkéntes segítőinknek, megtisztelő együttműködésükre jövőre is számítunk: Alvári Ferencné Ágota, Bartha Bernadett, Götzné Lengyel Mónika, Kustos Irma, Nemesics Hajnalka, Nömös Dezsőné, Schludtné Kárpáti Anita, Schludt Gyuláné, Szijártó Henrietta, Tóberné Csók Ildikó, Tóthné Lenti Krisztina.
 
Köszönet együttműködő partnereinknek!
Bege Amália egyesületi titkár