Házunk tája aranybánya

 

2021. március 1-én elindult a Családi Porta Program.

 A februárban közzétett felhívás után igen gyorsan betelt a létszám. Egy héten belül jelentkezett az a 40 család, akik vállalták a programban való részvételt és a kötelezettségeket. Az együttműködési megállapodások aláírására a vetőmagok és a gyümölcsfa oltványok megérkezésével és kiosztásával egy időben került sor.
Május első hetében érkeznek a virág és zöldségnövény palánták, május második hetében pedig az előnevelt csibék.
A kötelezően vállalt oktatásokra, közösségi rendezvények megszervezésére a járványhelyzet enyhítésekor lesz lehetőség. A pályázat június 30-án zárul. 
 
A program egyik elemére az előnevelt csibére jóval többen jelentkeztek. A nagy érdeklődés miatt, a polgármester úr és a képviselő testület döntése alapján a pályázaton kívül kiegészítő támogatással további tíz rászoruló család fog 20 db csibét kapni.
Nagyon örülünk, hogy a baromfitartás, főleg a kakasok tartása egyre népszerűbb községünkben.